A magyar kultúra napján különleges irodalomtörténeti élménnyel gazdagodtak azok, akik részt vettek a Kíváncsi Illi titkos életét bemutató kiállítás megnyitóján a Hajdúhadházi Galériában. A különleges, rendkívül gazdag anyagot a Debreceni Irodalmi Múzeum bocsájtotta rendelkezésünkre, s a titokról a leplet Dr. Lakner Lajos irodalomtörténész, megyei múzeumigazgató lebbentette fel a megnyitón.
A történet kedves, megható és a mai rohanó világunkban egy pillanatra megálljt parancsoló, hiszen a lelkünk mindannyiunknak tiszta és szeretetre éhes, amíg magával nem ragadja a létért való küzdelem vagy a pénz mámora.
De miről is szól ez a történet?
„Valamikor 1898 őszén Debrecenben egy fiatal lány szíve lángra gyúlt: egy nyilvános felolvasáson megpillantotta a húsz éves joghallgatót, Ady Endrét, akinek a verseit már ismerte a napilapokból. 1899 januárjában összeszedve bátorságát, levelet küldött az ifjú költő munkahelyére, a Debreceni Hírlap szerkesztőségébe Kíváncsi aláírással, amelyben feltette a lelkét nyugtalanító kérdést, hogy „miért olyan szomorú Ady Endre költészete?” A válaszra válasz érkezett, majd levelek, üzenetek, versek, tárcák és novellák sora született meg és váltotta egymást, anélkül, hogy a felek valaha személyesen megismerkedtek volna egymással.” – olvashatjuk a kiállítás bevezetőjében.
A levelek és a versek tükrében egy csodálatos érzelmeket megmozgató, lehelet finom szerelem bontakozik ki, ahogy Ady írta: „maga lehet a legszentebb, legideálisabb lelkű lány, ki a levelével is szeretni késztet!”. S ez az érzés mindkettejük hétköznapjait átszőtte, s ünneppé emelte a levelek érkezésének pillanatát, napját. „Óh, ilyenkor érzem s most maga által érzem először, milyen boldogság, ha rokonszívre lelünk!..”(Ady) És Kíváncsi Illi, az Őrangyal, ahogy a költő nevezi őt, vigasztalt, bátorított, utat mutatott az önmagát kereső titánnak.
De ez a mély ragaszkodás sem tudta maradásra késztetni Adyt. Levelében így írt: „Bárhogy legyen: a maga emlékét míg élek, megőrzöm! Lehet, hogy önzés: de nekem nincs erőm magáról lemondani, szükségem van magára!…”
Az egy évig tartó intenzív levélváltás után, lassan és csendesen feledésbe merült ez a rejtélyes kötődés. Adyt magával ragadta Nagyvárad, Léda, majd Párizs és a siker. Illi pedig 60 esztendőn át őrizte titkát. S ha az irodalomtörténészek nem kutattak volna olyan lelkesen Kíváncsi Illi után, magával vitte volna titkát. 80 évesen, nem sokkal halála előtt azonban feltárult a titkos leveles láda, s egy beszélgetés során így vallott lelke legtitkosabb érzéséről: „Mit láttam Adyban? Egy nagy poétának induló szomorú, beszédes szemű, érdekes arcú fiatalembert, akinek vágytam lelki közelsége után. Lelkemet megragadta minden, ami ő volt. Ami benne szép és jó. De legjobban talán mégis az a vers, amit lelkem hozzá küldésekor válaszképpen írt: Áldott a szív, mely némán szenved/ S mégis tud vigasztalni mást.”
Ennek a gyönyörű szerelemnek, megható kapcsolatnak a megismerésére invitálom Önöket a Hajdúhadházi Galériába. A február 26-ig látható tárlatot ajánlom mindazok számára, akik már átélték a tiszta, lelket nemesítő érzelmet: a szerelmet, s azok számára is, akik vágynak ennek az érzésnek minden pillanatára.
A kiállításhoz kapcsolódóan hívunk mindenkit február 14-én, kedden, 14 órára egy rendhagyó tárlatvezetésre, melyet dr. Keczán Mariann irodalomtörténész tart Ady és Kíváncsi Illi történetéről.
Korompainé Mocsnik Marianna
múzeumpedagógus
