A karácsony ünnepének sokáig nem volt akkora jelentősége, mint más keresztény vallási ünnepeknek. A karácsony ünneplésének eredete a 300-as évekig nyúlik vissza, szélesebb körben történő ünneplése pedig az 1800-as évektől kezdett elterjedni. Ma a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus, a Megváltó születésének napja: a szeretet, az öröm, a békesség, a család és az otthon ünnepe.
Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük, mely keresztény ünnep a kezdetekben szoros kapcsolatban állt a téli napforduló egyéb pogány ünnepeivel. Jézus születésének története sokak, mondhatni, szinte mindenki által ismert történet, néha azonban az ilyen történeteket is érdemes feleleveníteni:
Körülbelül kétezer évvel ezelőtt élt Izráel egyik városában, Názáretben egy Mária nevezetű nő. Egyik éjjel megjelent előtte Gábriel arkangyal és tudtára adta, hogy hamarosan gyermeke fog születni, aki Istennek fia lesz. Mária megijedt, hiszen nem értette milyen tervei vannak Istennek vele, de az angyal megnyugtatta, mondván, hogy ez így helyes, ennek így kell lennie.
Máriát nemsokára feleségül vette József. Népszámlálás céljából, a családnak el kellett hagynia Názáretet és a Jeruzsálemhez közeli Betlehembe mentek. Amikor megérkeztek Betlehembe sehol sem találtak helyet és mivel Mária érezte, hogy közeleg a szülés ideje egy istállóba húzódtak be. Így született meg a kis Jézus, akit a jászolba fektettek.
A közeli mezőn lévő pásztorokat egy angyal értesítette Isten fiának születéséről. A pásztorok elindultak, hogy megcsodálják a kisfiút.
Eközben három bölcs is útnak indult. Számukra a betlehemi csillag jelezte az Úr Jézus születését és azt a helyet, ahol megtalálhatják az újszülöttet.
A pásztorok a bölcsekkel együtt rátaláltak a szent családra, térdre borultak előttük és ajándékkal halmozták el őket.
Jézus születésének pontos időpontja nem maradt ránk. Ennek egyik fő oka, hogy a keresztény egyházat is kezdetben sokkal inkább a húsvéthoz kapcsolódó esemény-sorozat, a megfeszített, majd feltámadott Úr ünneplése foglalkoztatta.
Amikor az egyház, még az ősidőkben el kezdte vizsgálni Jézus működésének történetét, kezdetben Jézus megkeresztelkedését tekintették csak megemlékezésre méltó eseménynek. Így lett a kereszténység második legrégibb ünnepe – a húsvét után – a vízkereszt, melyet január 6-án ünnepelünk.
Ezt követően, a IV. század első felében, Európa nyugati részén jelent meg az igény Jézus megkeresztelkedése mellett, külön, a születésének megünneplésére is. Születésének időpontja azonban nem volt ismeretes, így kezdetben az ünnep napjának meghatározása is komoly nehézséget jelentett. Végül egyházi gyűlés, zsinat hozott határozatot Jézus születésének december 25-i ünnepléséről.
A nap meghatározásánál valószínűleg fontos tényező volt az a törekvés is, hogy háttérbe szorítsák a téli napfordulóhoz (december 21-22.) kötődő egyéb pogány ünnepeket, elsősorban a Napisten, téli napfordulót követő, december 25-i „a legyőzhetetlen Nap” ünnepét, mely komoly hagyományokkal rendelkezett a Római Birodalomban.
Így vezették be Jézus Krisztus születésének, az „üdvösség napjának” ünnepét, mely elé a húsvéthoz hasonlóan, előkészületi napokat, az Advent időszakát csatolták.
Krisztus személye születése által kapcsolódik a téli napfordulóhoz, mint ahogy a nagy vallásalapítók, próféták és mitikus személyek születésnapja is általában természeti fordulópontokhoz, az év legjelentősebb napjaihoz köthető. A titokzatos égi jel, a betlehemi csillag megjelenése is a fényt szimbolizálja a születés éjszakáján, amely így mintegy második napként tündökölt, elhozva ezzel azt, aki az emberiség bűneiért fényként küzd majd meg a sötétséggel, elhozva a reményt.
A téli napforduló napja az év egyik olyan sarokpontja volt, amikor a legalacsonyabban delel a Nap, és ekkor van az év leghosszabb éjszakája is. A téli napforduló az északi féltekén december 21-22-ére esik, amikor azért gyújtottak tüzeket, hogy a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepeljék, hiszen ekkortól kezdtek az éjszakák újra rövidülni, és hosszabbodni a nappalok.
Az ekkor erősödő keresztény vallás szimbolikájában az isteni fényforrást, a sötétségen diadalmaskodó fényt Krisztus szimbolizálta, így hamarosan az ő személyét is ehhez a naphoz kötötték.
Az ünnep minden nyelven saját nevet kapott, amely azt tükrözi, hogy ennek mindenhol különleges jelentősége van. Nálunk, magyaroknál a latin, vagy szláv eredetű „karácsony” szó jelöli az ünnepet. Az angol „Christmas” szó Krisztus nevére utal, míg a német „Weihnacht” és a holland „kertsmisse” a szent éj egyházi ünneplésére utalnak. A latin „natalis” (születés) szóból származik a latin nyelvek mindegyikének karácsony szava: a francia „noel”, az olasz „natale” a spanyol „navidad” illetve még a walesi „nadoling” szó is
Így alakult ki a karácsony ünnepe, mely a középkor és a koraújkor folyamán is továbbélt, s egyre jelentősebbé vált. A napjainkban elterjedt formában történő ünneplése, melynek középpontjában, mint legmeghatározóbb jelkép, a karácsonyfa áll, igazán a XIX. századtól kezd elterjedni.
